`Együgyû monológ a kutyaszívrõl`

Nehezen szánom rá magam hogy a lelkemen könnyítsek
S meggyónjam önmagamnak dadogó szavakkal a bûnt
Mert bûnnek számít e kemény és harcoló korban a részvét
Ha nem arra való s elismerten szomorú tárgyra pazarlod
Mint amilyen az emberi balsors és munkanélküliség
Láttam meghalni kórházban és harcban és vesztõhelyen is
Embertársaimat és megesett hogy meg se sirattam õket
Szórakozottságból vagy mert túlságosan figyeltem rájuk
Önmagamat képzelve helyükbe s önmagát nem siratja az ember
Még a haldokló körül is csak a rokonok sírnak õ maga nem
Erre hivatkozva kérek feloldást  a gyenge és ostoba tettért
Amit azzal követtem el hogy én aki sírni nem szeretek
S nem is sírtam már régen most mégis elpityeredtem
Kimulni látván borzas kis pincsimet bizonyos Tomi nevût
Hogy történhetett ez szeretném valahogy elmagyarázni a dolgot
Úgy tessék venni hogy negyedik éve tartozott Tomi hozzánk
Afféle családtag aki jól érzi magát s éli világát
Néha rámordul az ember nem mész a fenébe Tomi
Mindig itt csetlesz-botlasz lábam alatt egyszer orromraesem
Vagy nem hallgatsz kuss te komisz kutya éccaka van mit ugatsz
Amitõl Tomi mordul még kettõt aztán elhallgat érti a szót
Tudja jól nem komoly ez csendesítve rezgeti farkát
Azt csóválja jó-jó értem önnek se kell úgy kiabálni
Tisztelt gazdám mit vár magamfajta kis pincsi kutyától
Emberlétére mint magasabb értelem tudhatná már igazán
Ösztön ez nálam hogy felriasztva éccaka így ugatok
Aggódó ösztön hogy bemászik valaki s megtámadja önöket
Már látom úgyis nincs baj most megyek vissza magamtól
Vackomra álmodni kolbászt és szájkosarat és simogatást
Rajongást és eszméletlen áhitatos szerelmet és gyûlöletet
Így csóvált és lihegett és morgott Tomi ha rákiabáltam
Vagy  néha elszántan s végképp elkeseredve vissza is feleselt
Hogyha rosszkedvemben elkergettem mikor nekemugrott örömében
Vagy jókedvemben csúfolva én is ugattam vau-vau mint a kutya
Visszacsaholt bizony ilyenkor elképedve s felháborodottan
Hökkenve hátrált nekem ugrott füle reszketett mint a levél
S az volt írva tincsek alól kifeketéllõ izgatott két szembogarába
Hogy ez már mégis csak példátlanul esztelen és gonosz ügy
Mért ugat ön hiszen ön nem kutya miért alázza meg így
Önmagában az embert s a kutyát bennem és azt hogy én ugatok
Hiszen ön jól tudja különben hogy nálam ugatás és verdesõ farkam
Ugyanaz ugyanaz mint mikor ön kedvesen azt mondja szeeervusz Tomikám
Na gyere ide buta kutyám na gyere na azért ne egyél meg
Ugyanaz ugyanaz verdesõ farkam és ájult lihegésem
Ugyanaz a szeretet csak felfokozva százezermilliószor
Mert nekem nincs egyebem én csak lihegéssel és csaholással
És kilógó nyelvvel és összeugrálva és vinnyogva és körbepörögve
Mint a tébolyodott én csak úgy tudom azt kifejezni
Azt a minden földi gyönyörnél mámorítóbb örömet
A szeretetnek és szerelemnek minden más ösztönt elsöprõ viharát
Amit én érzek válaszul ami bennem válaszol a szeretetnek
Pirinyó kis derengésére mikor ön azt mondja nekem na jól van Tomi kutyám
Hogy túl éhségen s életvágyamon túl ujjongjak és ugatozzam
Itt vagyok itt vagyok itt vagyok halleluja ember-gazdám én uramisten
Itt vagyok itt vagyok engedd hogy meghaljak a szeretettõl
Hát csak azért mondom nem szép játék csúfolni a csaholást
Ez reszketett és dobogott abban a bundapamacsban
Ami Tomi volt olyankor mikor én ugratva megugattam
(Csak még fenti szavaknál is zûrösebben és ködösebben)
Persze utána rögtön elfeledte ezt az egész haragkitörést
S hajlandó volt összenyálazni s szájábavenni egészen
Minden emberi lényt aki méltatta észrevenni személyét
Áradozó boldogságában nem azért hogy vérét igya mint a vadnak
Hanemhogy nyálával és testmelegével óvja s szeresse mint anya a kölykét
Aztán futott is már fontoskodva szaglászni a sarokköveket
Mintegy jelezve bocsánat azért én mégis csak kutya vagyok
Pálya és foglalkozás szerint és hivatalból és hivatásból
Más a kötelesség fajtámmal szemben és más megint a passzió
Szenvedély és szerelem egy magasabb eszme szimatja
Olyasféle mint önök számára a mûvészet meg a vallás
S mégis s mindezeken túl az volt állandó benyomásom
Hogy Tomi csöppetse elfogult az emberi fajta javára
Gyöngéinket jól ismerte s jellemünk furcsa hibáit
S külön-külön úgy bánt velünk ahogy jellemünk követelte
Tudta ha Gabi szól rá Tomi takarodj le az ágyról
Attól nem kell ugrani mindjárt elég ha úgy tesz mintha akarna
Gabi szórakozott nem is figyel egy verssor jár az eszében
Perc mulva majd odamegy és megsimogatja az ágyon
Ám ha Julis mondja na Tomi készülj most jön a fürdés
Már az ef betûnél ugorjon s bujjon a pamlag alá
Nem mintha ezzel el lehetne kerülni azt ami végzet
A gyûlölt szappant s az egész keserves csutakolást
(Amit egyébként férfiasan tûrt mint orvost az úri beteg
Akkor is ha különben nem nagyon hisz a tudományban)
De késleltetni lehet "csak idõ miért az ember küzd s haladék"
(Ezt Shakespeare Brutusa mondta s egyebek közt Tomi is)
Pontosan tudta Tomi ki a jó ember nem büntetõjogi
Szempontból de igazán s ki a példásviseletû rosszember
Egyszer órákig várt a lift mellett egy bizonyos hölgyre
Akirõl tudta hogy nagy kutyabarát s szereti felvinni a liftben
Nem lustaságból mert pillanat volt neki hat emelet
Gavalléros ravaszságból hogy az illetõnek örömet okozzon
Volt Tominak mindezen kívül sok bonyolult magánügye is
Fõként nyáron mikor nyaraltunk Verõcén és a Balatonnál
Kettõre jól emlékezem az egyik egy Szuszi nevû
Ronda kis fekete szutykos és ostoba szuka volt ez volt a nagy szerelem
Emiatt állt ki harminc hímmel s szerzett véres sebeket
Másik egy nyafka és hisztérikus kis fehér úri dögöcske
Reménytelen ábránd mégis miatta hagyta el kétszer a házat
Reggel jött haza nem mert éccaka szólni hogy beeresszék
Sunyin és behúzott farkkal bûntudattal bujt el elõlem
Jól emlékezett rá mit mondtam neki este Tomi ha elmész
Azzal a pincsivel zárva találsz mindent csavaroghatsz az éjjel
Ám ez is elmult Tomi fölött nem hagyott mélyebb nyomokat
Járt és kelt és futkosott s délben ha hozták a terítõt
Odaült a falhoz símulva mindig egy bizonyos ponton
Rezgetve farkát várt és figyelt minden mozdulatot
S csak akkor hagyta ott õrhelyét mikor már mindenki leült
Akkor jött közelebb megállt a székek elõtt és nézett várakozón
S csak ha túlsoká nem vették észre vakkantott rosszaló hangon
A Verpeléti úton Tomit mindenki szólongatta szerette
Õ csak a farkával jelezte jó-jó tudom hogy ön kicsoda
Meg se fordult most dolgom van de ismerem és kedvelem önt
Bohémhírû kutya volt Tomi alapjában csakugyan az is volt
Néha hazulról a kávéházba szaladt el utánam
Ha kergettem visszafutott de a sarkon megállt és várt gyanakodva
Hátha meggondolom behívom egy feketére vagy csevegni kicsit
Bohém jóhiszemû szaglászó mindig kíváncsi bizalma okozta
Élete döntõ és megrázó eseményét is tíz nappal halála elõtt
Hogy elfogta a sintér s négy napot ült kutyabörtönben
Amire itt most bõvebben kitérni egyrészt nem akarok
Másrészt mult héten õmaga referált errõl a szombati lapban
Ami aztán történt én csak arról számolok itt be
Hazatérte után mindenki rögtön mondta s beszélte a házban
Hogy Tomi kedélyét döntõen feldúlta a drámai lecke
Csendes lett és udvarias otthonülõ nem szökdösött el
Ha közeledtem nem feküdt rögtön hátára szokás szerint
Hogy csiklandozzam amitõl ínyét mutogatva röhögni szokott
Ülve maradt komolyan rámnézett  aztán nehezen indult
Kétszer még ott volt lent az uccán a szép õszi derüben
Szaglászott is keveset de már nem kellett lármázni és könyörögni
Hogy tessék hazamenni ment bizony szó nélkül és szótfogadón
Harmadnapra reggel szólogatom valahogy hiányzott a hangja
Harmadszorra felelt a szekrény alól rekedt köhögéssel
Csalom elõ nagynehezen jön vánszorog ül a sarokba
Hisz ez a kutya beteg vigyék át Farkas doktorhoz azonnal
Magam nem érek rá sietek rengeteg restancia aznap
Délelõtt tárgyalás ebéd Pesten este meghívás hajnalba lefekszem
Másnap újból a harc süket vagyok semmirõl nem veszek tudomást
Harmadnapra (megint) kábultan ébredek tíz óra zúg a fejem
Hirtelen átnyilal agyamon ülök fel hé mi van Tomival
Jaj nagyságos ur mintha végét járná már csak szuszog az a drága
Azt mondja az orvos szopornyica vagy a tüdõvel valami
Kapott injekciót én is borogatom ott fekszik a zugban
S már hozzák is be Tomit gyolcsbatakarva s mint egy törött cserepet
Letették ágyam elé s a pillanatban mikor fölébehajoltam
Mintha nem is véletlen volna a szomszéd lakás vékony falain át
Csend lett elhallgatott a rádió nyekergõ reggeli muzsikája
Csend lett de nagyon csend mert a nedves rongyok hevederében
Tomi már alig pihegett hasa és álla kushadva elernyedt
Csak tompora rándult még kínosan mint egy eltaposott fejü
Nagy hernyó selyemhernyó ami már nem fog begubózni soha
Fekete hû szemeit is betakarta már valami vöröses lepedék
S a csendben perc mulva szóltam rá Tomi s magam is összeriadtam
Hogy milyen magasan s vékonyan s kámpicsorodva jött ki torkomból a hang
Tomin kis remegés futott át de a farkát már nem tudta felemelni
Füle mellé fektettem  a tenyerem s ekkor elomló erõfeszítéssel
Utoljára még tenyerem öblébe belehajtotta néma fejét
Picit mozgott benne elhelyezkedett mint aki most végleg igy marad ott
S még éreztem amint átküldte ereimbe testének utolsó melegét
Tomikám súgtam mégegyszer s tulajdon hangomnak idegen
És távoli távoli és régfeledett muzsikájától most már kiszivárgott
Szemembõl a könny egyetlen csepp amitõl egyszerre minden
Egyszerü lett és meleg és otthonos és érthetõ mint maga az élet
Most már értettem mit jelentett Tomi vad és haragos ugatása
Mikor azt magyarázta vele szavakon túl hogy nem az étel
S nemcsak az ösztöni érdek köti hozzánk hanem valami más
Tenyerembehajtott haldokló feje melyben már nem volt semmi kívánság
S szememben az a kis nedvesség egyszeriben összefolyott
S most én még e könny fanyar utóízével tünõdõ szemeimben
Mondom el önöknek bizony mondom nektek mit tudtam meg Tomiról
Mindazokon kívül amit ugyis tudni lehet egy pincsikutyáról
Bizony mondom semmi több ez az eltûnõ semmi kis élet tenyeremben
Semmi több maga a tiszta szeretet és mégkevésbé kevesebb
Ugybizony az a bizonyos szeretet amit áhitatos önkívületben
S marcangoló harcokban szomjaz és áhit és keres az emberi lélek
Hogy égessen mint csipkebokor s tátogjon mint Ferenc halai
Ime itt fekszik ilyen egyszerü és picike és tisztán ragyogó
Mint százezer mázsa szurokércbõl kilugozott rádiumaktivitás
Semmije sincs neki nincs esze és lelke sincs csak szeretet
Nincsenek gondolatok s már ösztönök se csak szeretet van
Élete sincs már nem is akar már élni csak szeretni akar
Ész nélkül lélek nélkül ösztön nélkül élet nélkül való szeretet
Bizony mondom magunknak is emberek ugye milyen jó volna
Szeretni tudom én szeretni akarunk egymást szeretni nem mimagunkat
Egymást és nem azt az unalmas én-valakit akihez láncol az élet
Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni másvalakit nem sírni magunkért
Tudom jók vagytok gyerekek jók a gonoszságtól eltorzult lárva mögött
Várod már ugye várod gyilkosom várod már a halálom
Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni de hogy sirsz, amig élek
Ugye várjátok már mind velem együtt hogy tudjatok végre szeretni
Meghalni ugye meghalni hogy szeressetek és sírjatok értem.